Baltimore 1.nap
Elindultunk Amerikába.
Az SOS International támogatásával elindultunk Amerikába, hogy egy hétig vendégek lehessünk a baltimore-i Beth Tfiloh Dahan Community School iskolában. Álmos és izgatott arcok gyülekeztek Ferihegyen, reggel hétkor. Így már azt is tudjuk, hogy a scheiberesek képesek pontosak lenni, ha szükséges. :) A csapat együtt és elrepültünk Frankfurtba, majd rövid várakozás után beszálltunk a hatalmas gépbe, ami kicsit több mint 8 óra alatt átszelte az óceánt. | ![]() |
![]() |
Washingtonban érkezve beálltunk egy olyan hosszú és kanyargós sorba, amilyet még sosem láttam, de végül valamennyien beléphettünk az Egyesült Államok területére. Glynis és Alan, a SOS International vezetői vártak minket a repülőtéren a tőlük megszokott kedvességgel és fantasztikus szervezettséggel. Vadonatúj busz érkezett a reptérre, hogy elhozzon minket Baltimore-ba. Persze, egy kis izgalom sose árt, volt egy kis gond a bal hátsó kerékkel, de ez is megoldódott. |
Izgatottan és fáradtan érkeztünk meg az iskolába, ahol nagyon nagy szeretettel és finom vacsorával vártak minket. Ott volt az iskola igazgatója,Dr. Schorr, szeretett rabbink, R. Soskil és azok a tanárok és diákok akik a következő héten vendégül fognak látni minket. Az amerikai diákok és pedagógusok jártak már Magyarországon, ahol egy hétig voltak velünk és egy csodálatos Shabatonon vettünk részt közösen Leányfalun. Leányfalu és Baltimore között nagy a távolság, de gyerekek és felnőttek egyaránt könnyedén legyőzték ezt a technika segítségével. | ![]() |
![]() |
Így aztán mindenki csak folytatta az elektronikusan megkezdett beszélgetést, de immáron egymás nyakába ugorva tehette ezt. Csodálatos érzés volt látni a boldog kamaszokat. Vendéglátóink mindenkit haza vittek és a jól megérdemelt pihenés következett a talpon töltött 24 óra után. És a töprengés azon, hogy mi minden vár ránk holnap… |
Aug
2023Sep
2023