Rólunk

Iskolánk, a Zsidó Gimnázium 1919-ben nyitotta meg kapuit az Abonyi utcában, ahol a budapesti zsidók közadakozásából megépülhetett a gyönyörű, akkor modern és minden igényt kielégítő épület. Később több helyszínen és különböző konstrukcióban működött az iskola, míg végül a rendszerváltást követően az BIH Anna Frank Gimnázium kinőtte a Bérkocsis utcai épületet és a magyar állam, valamint a zsidó hitközség összefogásának köszönhetően 1998-ban átadták az iskola jelenlegi épületét Zuglóban.

A Scheiber Iskola 13 évfolyammal működik, a hatosztályos elemi és hatosztályos gimnáziumi tagozat között nyelvi előkészítő várja a felvételt nyert gyerekeket. Iskolánk legfontosabb feladatának tekinti, hogy a zsidóság értékeit közvetítse a diákok felé. Nem kizárólag zsidó diákokat fogadunk, de elsősorban őket várjuk felvételi időszakainkban.

Elemi tagozatunk minden évfolyama napközi otthonos, ami azt jelenti, hogy diákjaink napi nyolc órát töltenek az iskolában, ahol így elég az idő a tanulás mellett a pihenésre, a játékra, a társas kapcsolatok erősítésére. A gyerekek nem visznek haza leckét, vagyis a délutáni, esti óráikat szüleikkel tölthetik, iskolai kötelezettségektől mentesen.

Osztályaink létszáma nem haladhatja meg a 24 főt, mivel tantermeink befogadóképességének ez a határa. Minden osztályunkban két-két tanító dolgozik, akik folyamatosan és egymást kiegészítve tanítják, nevelik a gyerekeket. Az ő munkájukat pszichológusaink, gyógypedagógusaink, logopédusaink és oktatási asszisztenseink segítik.

Angol nyelvet harmadik, héber nyelvet negyedik évfolyamtól tanulnak diákjaink, míg judaisztikát – természetesen – első évfolyamtól kezdve.  Diákjainkat leginkább kooperatív módszerekkel tanítják pedagógusaink, de a kooperáció a tantestületben is fontos értékként jelenik meg. Pedagógusaink rendszeresen képzik magukat, tartunk képzéseket egymásnak.

Nyelvi előkészítő osztály - 7. évfolyam

A nyelvi előkészítő évfolyamon diákjaink angol nyelvet heti 12 órában, héber nyelvet heti 6 órában tanulnak, míg a többi tantárgyból szinten tartás történik. Nagy lehetőség ez az évfolyam azok számára, akik tehetségesek, de itt jut idő a komolyabb fejlesztőprogramok számára is.

A gimnáziumi tagozaton hat év alatt készülnek fel diákjaink az érettségi vizsgákra, de közben aktív résztvevői a budapesti, zsidó ifjúsági életnek. Igyekszünk a lehető legtöbb tantárgyat csoportbontásban oktatni, mert szeretnénk, ha tanítványaink valóban tudnának tanulni. Több tantárgyat magasabb óraszámban tanítunk az előírtnál, így tanítványaink a magyar- és világtörténelem mellett a zsidóság történelmét is elsajátítják.

A judaisztika és hébernyelv oktatása mellett számos olyan hagyományt őrzünk, vallási előírást tartunk be, amivel más iskolában nem ismerkednének meg a gyerekek. Minden ünnepet megünneplünk közösen, havonta legalább egyszer zsinagógába megyünk együtt, aktív résztvevői vagyunk a magyarországi zsidó életnek. Rendszeresen veszünk részt a fenntartónk – a Budapesti Zsidó Hitközség - által szervezett eseményeken, megemlékezéseken. Épületünkben csak kóser élelmiszereket eszünk, saját dresszkód szerint öltözünk, fiúk és férfiak kipát viselnek, nem tanítunk szombat- és ünnepnapokon.

Az iskolánkba járó diákok szüleivel igyekszünk olyan szoros kapcsolatot ápolni, amilyet a gyermek érdeke megkíván. Nem hiszünk a büntetés, a megszégyenítés, vagy az intők erejében, hanem sokkal inkább abban, hogy közösen bármit képesek vagyunk elérni, tudunk az éppen útját kereső fiatalnak segíteni.

A tanulás mellett számunkra a legfontosabb a közösség. Azt szeretnénk elérni, hogy minden diákunk jól érezze magát ebben a színes, multikulturális, de alapvetően zsidó közösségben. Folyamatosan közösségi programokat szervezünk és igyekszünk a zsidó élet legfontosabb elemeit átadni, közösen megélni diákjainkkal. Immár második alkalommal vett részt az iskola egésze Shabaton-on Szarvason, ahol a szombati micvákkal ismerkedtek diákjaink.

Igyekszünk minél több és minél erősebb kapcsolatot létesíteni külföldi zsidó iskolákkal, szervezetekkel. Legutóbb a S.O.S. International segítségével sikerült kialakítanunk testvériskolai kapcsolatot Baltimore egyik legjobb zsidó iskolájával, a Beth T’filoh School-val. Tanárok és diákok szervezett látogatásokon vesznek részt egymás iskolájában, de egész évben is ápoljuk ezt a kapcsolatot.

Pedagógusaink a gimnáziumi tagozaton egyetemi végzettséggel rendelkeznek, és kiemelten fontosnak tartják a folyamatos személyi fejlődés mellett az erős, jól működő pedagógusközösség kialakítását.

Osztályfőnökeink általában sokkal többet jelentenek a diákok számára, mint egy jó tanár, igyekszünk minden segítségét megadni számukra konfliktusaik kezelésében, problémáik megoldásában. Azokban az osztályokban, ahol ezt szükségesnek látjuk nem egy, hanem két osztályfőnöke van diákjainknak.

Tanulóink számára minden tanévben szervezünk legalább egy belföldi kirándulást. Külföldre először a nyelvi előkészítő évfolyamosokkal látogatunk el, számukra szervezzük kétévente a Brüsszel – London – Amszterdam utazást, ahol használhatják is frissen szerzett angoltudásukat. Tizedik évfolyamon 20 tanítványunk jut el Izraelbe, ahol a Szochnut jóvoltából 10 nap alatt bejárják az ország nagy részét. Tizenegyedik osztályban kötelező a részvétel minden diákunk számára az Élet Menetén, ahol Auschwitz-Birkenau poklát ismerik meg.

Mivel iskolánk nem csak Budapestről, hanem az ország minden részéből várja a tanulni vágyó diákokat, kollégiumot is működtetünk. A belváros szívében várjuk kollégistáinkat frissen felújított kollégiumunkban, ahol a kóser ellátás mellett biztosítunk tanulószobát, programokat és szükség esetén pszichológusunk is segít a problémák megoldásában.

Az Alkotó Ifjúság Alapítvány legfontosabb feladatának tekinti egyrészt az intézmény, másrészt az intézményben tanulók támogatását. Egyre több szülő helyezi a bizalmát alapítványunkba és támogatja azt akár felajánlásaival, akár adója egy százalékával.

A 2019/2020-as tanévben ünnepeljük meg az iskola fennállásának 100. évfordulóját. Szeretnénk egy olyan centenáriumi ünnepségsorozatot szervezni, ami méltó emléket állít a Zsidó Gimnázium első 100 évének, megemlékezve mindarról a rengeteg szépségről és bánatról, ami az intézményt, vagy a honi zsidóságot érte 1919. óta. Ezt a munkát is az iskolai alapítvány támogatja.

Minden évben több olyan programot szervezünk, amikor az iskola kapuit minden érdeklődő előtt szélesre tárjuk. Pedagógusok között szokás mondani, hogy minden iskolának „saját levegője” van. Érdemes eljönni beleszimatolni a Scheiber Iskola levegőjébe, mert ilyen máshol biztosan nincs.

Események

Közösség